Hétvégi cserkészportya a “szabadság” jegyében

Az 1942. sz. Michnay László Cserkészcsapat idén újra Berekfürdőn rendezte meg tavaszi portyáját 2017. május 12-14. között. Programunk, amelyen 22 cserkész vett részt, már péntek délután elkezdődött, amikor játékosan jobban megismerhettük egymást. Ezeket a játékokat főleg Bónis Panna vezette – mint frissen végzett őrsvezető –, aki elhozta közénk az újonnan alakult Őzike őrsöt is. A jó hangulatú közös vacsora és szombatkezdő áhítat után nyugovóra tértünk, és bár éjjel egy kisebb vihar tombolt, de ez sem tudta megzavarni az álmainkat.

Közös énekekkel dicsőítettük a mi teremtő Istenünket a szombat délelőtti áhítat alkalmával, amelynek fő témája a “szabadság” volt. Az Istentől való “szabadság”, ami nem az ”azt csinálok amit akarok” szabadsága, hanem a “szabad vagyok a jó tettekre, amiket Isten elkészített számomra” szabadsága. Ebből a szemszögből olvastuk újra Zámbó Zoltán vezetésével a bibliai József és Dániel történetének egy-egy epizódját.

 

 

Délután egyedibbnél egyedibb papírsárkányok készültek, és már elindultunk megröptetni őket, amikor egy futó májusi zápor csapott le ránk, ami ugyan a sárkányröptetést meghiúsította, de a jókedvünket lehűteni nem tudta.

Vacsora után már a tábortűz mellett szerezhettünk újabb élményeket – szintén a szabadság témakörében – és ismerhettünk meg új játékokat, amiket a frissen végzett őrsvezetőink, Hadházi Eszter, Bónis Panna és Rácz Dóra hoztak el közénk.

 

 

 

 

 

Másnap a szokásos reggeli rutint – tornát, reggelit, közös éneklést és áhítatot – követően a cserkészprogramokból kihagyhatatlan méta játék vette kezdetét. Kicsiktől a nagyokig mindenki szívét-lelkét beleadva tett meg mindent csapata győzelméért, na meg persze a játék öröméért.

A közös játék után és a hétvégi programunk vége előtt az elhasznált energiáinkat finom spagettivel pótoltuk, majd – sajnos – eljött a hazautazás ideje.

Bár rövidnek tűnt számunkra ez a szűk három nap, de annál tartalmasabbnak éreztük. Új élményekkel gazdagodtunk, és még jobban összekovácsolódott a csapatunk.

 

 

 

 

 

(a csapat vezetői)