Képzéseink‎ > ‎

Alapozó Képzés (AK)

Alapozó Képzés rövid bemutatása


A Magyar Cserkészszövetség IX. Észak-Alföldi kerülete Alapozó képzést szervez azoknak a felnőtteknek, akik szeretnének megismerkedni a kisközösségi ifjúságneveléssel a cserkészmozgalom példáján keresztül.


A képzés célcsoportját azok a felnőttek alkotják, akik fontolgatják a kisközösségi ifjúságnevelésbe, illetve cserkészek munkájába való bekapcsolódást. A képzéssel azt kívánjuk elérni, hogy a jelentkezők ismerkedjenek meg a kisközösségben történő nevelés alapjaival, a magyar cserkészet sajátosságaival, helyzetével, illetve a felnőttek mozgalomba történő becsatlakozásának lehetőségeivel. Amennyiben az Alapozó képzést követően a résztvevő egy cserkészcsapathoz, helyi közösséghez kíván csatlakozni, a Magyar Cserkészszövetség támogatja, segíti ezt a törekvését.


Érdekel egy jó hangulatú, ifjúságnevelés terén új ismereteket nyújtó felkészítő? Olvasd el a részleteket az alábbiakban, és jelentkezz az Alapozó képzésre!


A képzés 4 modulból épül fel:

- A (elméleti modul)

- B (gyakorlati modul)

- C (helyi közösséggel való tevékeny együttműködés)

- D (záró modul)


Jelentkezési feltételek:

- betöltött 18 éves életkor


Jelentkezés menete:

2015. szeptember 30-ig itt: http://goo.gl/forms/HYhmN9APte


Alapozó képzés célja

A képzés célja, hogy a jelentkező megismerje és megértse a cserkészet példáján keresztül a kisközösségi ifjúságnevelés alapjait, nevelési módszereit és eszközeit. Betekintést ad a mozgalmi és a szervezeti működtetésbe és érinti a legfontosabb ide kapcsolódó vezetési és vezetőfelkészítési ismereteket. Különös hangsúlyt fektet az elméleti tudás átadásán túl az ismeretek gyakorlati megélésére is. A felkészítő modulok egyik eleme egy helyi (kis)közösségnél, cserkészcsapatnál szervezett programon vagy akár több tevékenységen keresztül tartó aktív részvétel és bekapcsolódás. Fontos hangsúlyozni, hogy a felkészítés a kisközösségi nevelés megismerését szolgálja, és nem helyettesíti a kisközösségi vezetők felkészítését, tehát nem a vezetői szintre készít fel. A kisközösségi keretek között történő ifjúságnevelést végző szervezetekbe valamint a cserkész mozgalomba való bekapcsolódás lehetőségeit mutatja meg az alapismereti, nevelési és szervezeti tudnivalók bemutatásán keresztül. A komolyabb, vezetői feladatok ellátására készülő nem cserkész jelentkezőknek is ezt a felkészítőt kell elvégezniük először a további vezetőfelkészítőbe való bekapcsolódásuk előtt. Szintén megemlítendő, hogy az alapozó képzés

nem elégséges feltétele a (felnőtt) cserkészfogadalom letételének és ennek megvalósítását sem hivatott ellátni. Erről a jelentkező által választott helyi, csapat vezetősége fog gondoskodni. Az Alapozó felkészítő viszont minden utat és lehetőséget megmutat arra, hogy egy jelentkező hogyan találja meg a neki leginkább megfelelő közösséget és tevékenységet a mozgalomban, amennyiben a csatlakozás mellett dönt.


Alapismereti témakörök

A felkészítés alkalmával biztos alapokra építjük az érdeklődő felnőttek tudását, ezért az elméleti felkészítések javarésze a cserkészet, illetve a kis közösségi ifjúságnevelés meghatározását, célját, alapelveit, értékeit, küldetését és jövőképét taglalja, világ illetve magyar viszonylatban cserkész és ifjúságnevelés-történeti áttekintéssel. Már ebben a csomagban megjelenik a látható cserkészet és kisközösségi ifjúságnevelés legfontosabb elemeinek bemutatása (egyenruha, jelvény, jelszó és köszöntés,napi jótett). Valamint kitekintőként ismertetjük a hasonló és/vagy a Magyar Cserkészszövetséggel együttműködő ifjúsági szervezeteket is, hogy a résztvevők még inkább el tudják helyezni a centenáriumát ünneplő mozgalmat az ifjúságneveléssel foglalkozó szervezetek között.


Nevelési ismeretek

Az alapozó képzés törzsanyagát a nevelési ismeretek adják, melyek már az alapismereti  témakörök mellett folyamatosan végigkísérik a tanfolyamot, egyfajta szemléletet adó támpontként. A Magyar Cserkészszövetség nevelő mozgalomként ezt a szemléletet szeretné minden felnövekvő cserkész és a kiemelt pályázatba bevont résztvevő tevékenységében látni. Így a felnőttként bekapcsolódók számára már az első perctől kezdve biztosítani kell ennek lehetőségét, hogy helyes és megfelelő gondolkodásmóddal tudják majd a kisközösségi nevelést helyén kezelni. Ezek során témáink között szerepel a nevelési munkák egyik sikertényezőjét adó helyes korosztályi szemlélet és ennek alkalmazása, a cserkésznevelés eszközei (őrsi, raji és csapatszinten), a cserkészet sajátságaiban rejlő eszközei (tábortűz, beavatásaink és fogadalmaink, cserkészszimbólumok, névadók) és a közösségeinkben rejlő eszközeink (túra, portya,tanya, tábor). Jó példaként számtalan nagy nevelő egyéniséget mutatunk be. Kitekintőként megmutatjuk az egyes szakterületek iránt jobban érdeklődők számára, a szakági tevékenységeket is. Nem utolsósorban itt is hangsúlyos szerepet kap annak megerősítése, hogy munkánk

során „nem vagyunk egyedül”, hiszen az egyén fejlődésére még inkább hatással lévő úgynevezett „társaink a nevelésben” közösségekkel (család,iskola, templom) való szoros együttműködés elengedhetetlen a sikeres munkához.


Szervezeti ismeretek

Az alap- és nevelési ismeretek megvalósításához szükség van az összefogásra, aminek tere a Szervezet. Ez a harmadik pillére az Alapozó képzésnek, melyben minden olyan hasznos információ elhangzik, ami egy újonnan bekapcsolódó felnőtt tevékenységeinek keretet és lehetőséget ad. Többek között itt kerül bemutatásra jó gyakorlatként az MCSSZ szervezeti felépítése, jogi és szabályzati tudnivalói, az egyes szervezeti szinteken megvalósuló programok és a kommunikációt segítő információs csatornák.


Vezetési és vezetőfelkészítési ismeretek

Bár nem vezetési szintre készítjük fel az alapozó képzést végzőket,fontosnak tartjuk, hogy kellő útmutatást kapjanak a vezetési és vezetőfelkészítési lehetőségekről is. Ezért megkerülhetetlen témánk a tudatos nevelés oszlopát jelentő munkatervek rendszere. Ezek minden eddiginél komolyabb (tovább) fejlesztése zajlik projekten belül, melyekről első kézből kapnak bemutatást a jelentkezők. A hangsúly a bemutatáson van. Ezért célunk, hogy egy kisközösségi ifjúságnevelés, illetve a cserkészet iránt érdeklődő felnőtt belelásson egy nevelő vezető munkájába, de nem célunk őt erre a szintre felkészíteni. Célunk viszont, hogy a jelentkező megértse azokat a „hogyan”-okat és „miért”-eket (ezeknek szinte csak az alapjait, mivel más vezetőfelkészítés ennek a kérdésnek a megválaszolása köré épül), amelyek mentén a nevelési munka folyik, ehhez felsorakoztatva a rendelkezésre álló általános, és cserkész szakirodalmat is. Emellett ismertetjük a jelenlegi vezetőfelkészítéseket és az ezekhez való bekapcsolódás módjait.


Kiképzési ismeretek

A program során gyakorlati modulban választható tematikákat hozunk a jelentkezők elé,

hogy lássák milyen egy cselekvő/aktív mozgalom és hogy folyamatokban ez a cselekvőképesség hogyan válik egy egyén attitűdjévé. Kiválasztottuk azokat a társadalomban jellegzetesen cserkésznek, illetve kisközösséginek mondható tevékenységeket, melyekről már lehet valamilyen képe/fogalma egy laikus felnőttnek. Ilyenek a csomózás, építményeink, főzés, tűzrakás, alaki, tájékozódás és a keretmesés megoldások. Itt kerülnek ismertetésre a próbarendszer, illetve más civil szervezetek vizsgarendszerei és a különpróbák is. Ebben a tematikacsomagban is fontos hangsúlyoznunk, hogy nem célunk egy-egy tevékenység megtanítása, hanem sokkal inkább a bemutatáson és az átélésen van a hangsúly.


A 2015/2016-os képzés vezetője:
Búzás Eszter st. (43.)
buzaseszterbiborka(kukac)gmail.com


Korábbi évek:
2014/2015 - országos képzés keretében valósult meg nálunk
képzésvezető:
Téglás Gergely st. (929.)

2013/2014 - kerületi képzés (felnőttképzés néven)
képzésvezető:
Bedekovics Péter st. (43.)
Comments